Category Archives: Rólunk írták

Visszatérő diákok a BME Gyerekegyetem Pluszon

Továbbra is népszerű az általános iskolásoknak szóló tudományos és ismeretterjesztő műegyetemi program, amelyre idén is több mint 300-an voltak kíváncsiak.

Tanulók százait fogadta ismét a Műegyetem 2018. november 18-án a BME Gyerekegyetem Plusz programjain. Az eseményre a Gyerekegyetem nyári táboraiban résztvevők jelentkezhettek, akik így visszatérő vendégként tanév közben is érdekes tudományos előadásokat hallgathattak meg az intézmény oktatóitól, valamint különleges fizikai kísérleteknek lehettek szem- és fültanúi.

Teljes cikk

Share

Read More

„Hiánypótló, szükséges, sorsformáló rendezvény”

Véget ért az idén is két hétig tartó BME Gyerekegyetem, amelynek záró foglalkozásán a diplomázó diákok által elképzelt technológiai vívmányokat mutatták be.

„Ennek az intézménynek jelentős múltja van, de ti vagytok a jövő, és ha rátok nézek, biztató jövőt látok” – hangsúlyozta köszöntésében az általános iskolások előtt Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes a Gyerekegyetem diplomaosztó ünnepségén. A professzor úgy fogalmazott: „sok kollégámmal vallom, hogy azért szeretünk a BME-n dolgozni, mert itt folyamatosan fiatalok között lehetünk. A Gyerekegyetem tovább erősíti ezt az érzést bennünk. Őrizzétek meg az őszinte érdeklődést, amit tapasztaltunk és találkozzunk a padsorokban akkor is, amikor már ténylegesen egyetemisták lesztek!”

Teljes cikk: http://www.bme.hu/hirek/20180716/Hianypotlo_szuksegess_sorsformalo_rendezveny

Share

Read More

A felfedezés örömének megismerése – Gyerekegyetem a BME-n

2017. július 25.

Minél többet megmutatni az általános iskolás diákoknak mindazokból a műszaki, természettudományi, informatikai, gazdaság- és társadalomtudományi területekből, amelyeket a BME oktatói-kutatói közösségei művelnek – ez a célja az első ízben 2015-ben megrendezett nyári tábornak, a Gyerekegyetemnek. A Magyar Tudomány júliusi számában a 2015–16-os táborok tapasztalatait foglalták össze a szervezők.

Teljes cikk: http://mta.hu/tudomany_hirei/a-felfedezes-oromenek-megismerese-gyerekegyetem-a-bme-n-107893

Share

Read More

„Életemben először sajnálom, hogy vége a sulinak”

2017. július 12.

A BME Gyerekegyetem záró foglalkozásán ezúttal is a jövőt megidéző projekteket mutattak be a résztvevők.

„Egy ilyen rendezvény akkor sikerül jól, ha jók a szervezők, jók az előadók és jók a csoportvezetők, de a résztvevő nagyszerű diákok nélkül ez mégsem lenne eredményes” – emelte ki Józsa János a Gyerekegyetem diplomaosztó ünnepségén. A BME rektora hangsúlyozta, fontos, hogy a diákoknak legyen elképzelésük arról, mit csinálnak, hogyan tanulnak és kutatnak a Műegyetemen. „Egyetemi közösségekben jó barátságokra lehet szert tenni: ezt is megtapasztalhattátok” – hangsúlyozta a rektor.

„Reméljük, hogy az elvárásaitok teljesültek és pihenve, szórakozva tanultatok érdekes dolgokat” – köszönt el az elmúlt két hét ceremóniamestere, a Bagoly, azaz Orosz László egyetemi docens. „A mérnöki munka nagyon szép és nagyon bonyolult. Közületek talán sokan most teszik meg az első lépéseket e felé: de ne feledjétek még nagyon sok tanulnivaló van a célig” – tette hozzá.

Teljes cikk: http://www.bme.hu/hirek/20170712/Eletemben_eloszor_sajnalom_hogy_vege_a_sulinak

Share

Read More

„Az elmúlt évek legnagyobb egyetemi innovációja”

2017. április 26.

Félezren jöttek el a BME Gyerekegyetem Plusz elnevezésű hétvégi előadásaira a Műegyetem Q épületébe.

Súlypont és mágiák – e két témáról hallgattak kísérletekkel is fűszerezett előadást a BME gyerekegyetemistái, akik szüleikkel, nagyszüleikkel keresték fel az intézményt. Megérkezéskor már használhatták frissen elkészült plasztikkártyáikat, amelyekkel most még csak az elektronikus regisztrációt és a beléptetést gyakorolhatták, a későbbiekben azonban pontgyűjtésre is használhatók.

Teljes cikk: http://www.bme.hu/hirek/20170426/Az_elmult_evek_legnagyobb_egyetemi_innovacioja

 

Share

Read More