A National Instruments debreceni munkatársai is részt vettek mentorként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gyerekegyetem elnevezésű rendezvényén. A július 3-ig tartó nyári tábor célja az, hogy általános iskolásokhoz hozzák közelebb a műszaki tudományokat és megszerettessék velük a mérnöki munka, a fizika, a kémia, illetve az informatika világát.
“Ez itt az én hazám…” – Öveges professzor is megirigyelhetné!
“Gyerekegyetemet” szerveztek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzorai, hogy megkedveltessék az éppen vakációjukat töltő tizenévesekkel a természettudományok szépségeit. A nyitóelőadás témája a Mágikus fizika címet viselte, a tanszék egyetemi docense végezte el az egyik látványos “tüzes kísérletet” a többnyire még általános iskolás közönségnek. Az ötnapos “gyermekegyetem” előadásait több mint háromszáz 9-14 éves diák látogatja.
Eredeti cikk: Népszava.hu
Kisiskolások ültek be az egyetemi padokba tanulni
A nyári szünet egy hetét 300 általános iskolás diák tölti egyetemi falak között. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) június 29-én kezdődött el a Gyerekegyetem, amelyen legalább 350 csillogó szempár hallgatta a nyitóelőadást. A padsorokban ugyanis nemcsak a 8-14 éves diákok, hanem az őket vezető hallgatók, szervezők is ott ültek, büszkén végigtekintve saját gyerekcsoportjukon. Elsőként Härtlein Károly, a Sprektum TV Brutális fizika című műsorának házigazdája mutatta be, hogyan lehet virágporból tüzet gerjeszteni vagy egy-két levegővétellel a magasba emelni két embert.
Újbuda: Gyerekegyetem a BME-n
Kimondottan 9-14 évesek számára tart úgynevezett Gyerekegyetemet, azaz öt napos tudományos tábort a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem június 29. és július 2. között. Az előadások és foglalkozások délelőtt kilenc órakor kezdődnek és délután 4 óráig tartanak, közben sok játékkal és szabadidős foglalkozással.
Index.hu: Ma egy bagoly tartott előadást a Műegyetemen
Csak tisztelegni tudok a Műegyetem előtt, ami az akadémikus magaslatokból alászállva hosszú évek óta folytat kitartó harcot a természettudományok népszerűsítéséért. És ha ennek az az ára, hogy Orosz László, a fizika tanszék egyetemi docense bagolynak öltözzön, hát azt is bevállalják. Ma kezdődött a BME Gyerekegyetem, az ötnapos táborban több mint háromszáz 9-14 éves gyerek láthat érdekes kísérleteket. (tovább…)
Szülői nyilatkozat
2015.06.12-én elküldtük a résztvevő gyermekek szüleinek/gondviselőinek a Szülői nyilatkozatot, melyet a tábor első napján, kinyomtatva és aláírva magával kell hoznia. Amennyiben Ön nem kapta meg, írjon nekünk a gyerekegyetem@mail.bme.hu címre.