A National Instruments is részt vesz a Gyerekegyetem programban

Debrecen – Egyre kevesebben választják a mérnöki pályát, ezen szeretnének változtatni a Gyerekegyetem programban részt vevő szakemberek.

Krisán Gábor, a National Instruments mentora mutatta be a Lego-robot működését a diákoknak. A szakember szerint a Gyerekegyetem program remek kezdeményezés, mivel a gyerekek saját maguk fedezhetik fel a mérnöki hivatás szépségeit. Tapasztalatai szerint egyre kevesebben választják a mérnöki pályát, annak ellenére, hogy rengeteg lehetőség van ezen a területen.

A Lego-robot volt az egyik sláger

A Lego-robot volt az egyik sláger

– Azért fontos ez, mert a világon is és Magyarországon is egyre nagyobb a mérnökhiány, egyre kevesebb gyerek választja a mérnöki pályát. Mi szeretnénk ezen változtatni, szeretnénk megismertetni a diákokkal ennek a pályának a szépségét – mondta el Krisán Gábor.

Az instruktorok az NI mentorprogramjából kerültek ki, akik az iskolák segítségével szervezik az oktatásokat. A gyerekek 25 fős csoportokban ismerkedhettek meg többek között a Lego-robotok grafikus programozásával. A szülők szerint is remek kezdeményezés a Gyermekegyetem program, hiszen a látottak, tapasztaltak a műszaki pálya felé terelhetik a gyerekeket.

– Gyerekegyetemnek a nagy haszna, hogy a műszaki beállítottságot kidomborítja, sokat tanulnak ebből a gyerekek. A műszaki életnek olyan vívmányaival találkoznak, melyeknek reklámereje van, melyek akár meghozhatják a kedvet a későbbi mérnöki pályához – hallhattuk Földváry Lóránt édesapát.

A programban összesen 300 gyerek vehet részt. A tábor népszerűségét jelzi, hogy már 2017-re is vannak előre regisztrált jelentkezők. A Gyermekegyetem program célja, hogy életkoruknak megfelelő, gyakorlatias kihívásokon keresztül vezesse be a fiatalokat a műszaki tudományok világába és sikerélményekkel motiválja őket a mérnöki és tudományos karrierek választására.

Somorjai Soma

DehirGyerekegyetem debreceni mentorokkal

Share

About the Author: