Újbuda: Gyerekegyetem a BME-n

Kimondottan 9-14 évesek számára tart úgynevezett Gyerekegyetemet, azaz öt napos tudományos tábort a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem június 29. és július 2. között. Az előadások és foglalkozások délelőtt kilenc órakor kezdődnek és délután 4 óráig tartanak, közben sok játékkal és szabadidős foglalkozással.

Öt napig tart a héten a 9-és 14 éveseknek szóló tudományos program a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A Gyerekegyetem idején a résztvevők bepillantást nyernek az egyetemi életbe, előadásokon vesznek részt, kiscsoportokban pedig kísérleteket végeznek. Az előadásokat és kiscsoportos foglalkozásokat egyetemi oktatók tartják, a gyerekek felügyeletéről tanárok és végzős egyetemisták gondoskodnak.

A rendezvény ugyanúgy van felépítve, mint az egyetemi hallgatók napirendje. A nagyelőadásokon egyszerre 200-300 gyerek ül az egyetemisták helyén, a kiscsoportos gyakorlati órákon pedig 20 fős csoportokban kutathatnak, kísérletezhetnek, alkothatnak a résztvevők. Az előadások közti időt játékok és szabadidős foglalkozások színesítik.

A gyerekegyetemen nincsenek vizsgák, nincs tesztírás, nincs számonkérés, az egyetlen elvárás, hogy a diákok nyitottak legyenek ez egyetemi életre, a meglepő és varázslatos dolgokra, a természettudományos és műszaki világra.

A szülők elkísérhetik gyermekeiket a rendezvényre, de a programok gyermekeknek szólnak. A „diplomaosztó” az utolsó napon, pénteken lesz, ez nyitott a felnőttek előtt is.

Újbuda

foto: MTI

Forrás: Újbuda.hu

Share

About the Author: