Szülőknek

A BME Gyerekegyetem kimondottan a 8-14 éves korosztály számára szóló nyári tábor, melyet 2015-ben a Műegyetem szervezett meg először Magyarországon. Az előadások és a foglalkozások 8:00 órakor kezdődnek. Mint szülő, természetesen elkísérheti gyermekét a rendezvényre, de a foglalkozásokon nem vehet részt.

A rendezvény utolsó napján, pénteken délután kerül sor a  „diplomaosztóra”, ahová a szülőket is szeretettel várjuk.

A Gyerekegyetem nyári tábort két turnusban tartjuk, az első turnust 2-5. osztályosok, a másodikat 6-8. osztályosok részére. Egy gyermek egy turnusban egyszer vehet részt.

Tájékoztató a Gyerekegyetemre való jelentkezésről

Küldetésünknek tekintjük, hogy minden évben új gyerekek kapcsolódjanak be a programba, és egyszer alsó, illetve felső tagozatos korukban a Műegyetemen tölthessenek el 5 napot. A Gyerekegyetemre való jelentkezés menetéről itt olvashat.

Mivel egyik legfőbb célunk, hogy a gyermekek tudományok iránti érdeklődését hosszabb távon is fenntartsuk, ezért pontgyűjtő rendszert vezettünk be. A jelentkezés és pontgyűjtés részleteiről itt olvashat.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a  nyári táborokban részt vett gyermekek számára tavasszal és ősszel Gyerekegyetem Plusz néven szervezünk egy fél napos programot, melyről az érintetteknek értesítést küldünk.

Mennyibe kerül?

Az öt napos nyári tábor költsége a szponzorok támogatásától függően változik.

Magában foglalja a napi programot, felügyeletet, étkezést mind az öt napra, továbbá tartalmazza a rendezvény minden kellékanyagát, szóróanyagát, ajándékát, valamint a részvételt a Gyerekegyetem Plusz programokon.

Egyéb információk

Kérjük a szülőket, hogy 1. és 9. osztályosok ne jelentkezzenek.

A tábori csoportok beosztásánál nem tudjuk figyelembe venni az egyéni kéréseket (testvér, osztálytárs, barát).

Pólóméretek

Gyerek póló
Méret Szélesség Hosszúság
104 38 cm 45 cm
116 40,5 cm 50 cm
128 43 cm 55 cm
140 46 cm 60 cm
152 48,5 cm 65 cm
164 53,5 cm 72 cm
Felnőtt póló
Méret Szélesség Hosszúság
L 56 cm 74 cm
XL 61 cm 77 cm
XXL 66 cm 78,5 cm

Ha bármilyen kérdése adódna, vagy további információra van szüksége, írjon nekünk: info@gyerekegyetem.bme.hu

Share