Gyerekegyetem Plusz – 2015. ősz

DSC_7342A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2015. november 28-án a Tudományok Ünnepe Rendezvénysorozat elemeként ismét megnyitja kapuit az általános iskolások számára, ezúttal Gyerekegyetem Plusz néven azoknak, akik részt vettek az idei évben a Gyerekegyetem egy hetes táborban, valamint a 2015-ös várólistán lévő 135 gyermeknek.

A program helyszíne: BME Központi épület AUDMAX (K. F. 51.) nagyelőadója (1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.)

9:30 – Érkezés, regisztráció (Központi épület aula)

10:00 – Megnyitó

10:15 – 11:00 Szilágyi Brigitta: A természet matematikája című előadása

Egy szirommal sem több vagy kevesebb. Minden magnak megvan a helye egy napraforgó tányérjában. A természet is matematika? Nem, de a matematika alkalmas annak a rendnek a megmutatására, ami a bennünket körülvevő világban uralkodik. Rácsodálkozhatunk arra, hogy a csiga háza sem nő akárhogyan és az ág sem akárhol indul növekedésnek a törzsön.

Ha nyitott szemmel járunk, ott is matematikával találkozhatunk, ahol erre korábban nem is gondoltunk. Egy olyan kirándulásra hívjuk most a hallgatóságot, melyhez a térképet a matematika szolgáltatja.

11:00 – 11:30 szünet

11:30 – 12:15 Sarkadi Tamás: Színek világa, fényforrások című előadása

Az eső után megjelenő szivárvány mindenkiben harmóniát, örömet ébreszt. A naplemente színeit sem unjuk meg, jóllehet minden nap részünk lehet látványában. A „színes” jelenségeket még szebbnek láthatjuk, ha a színkeveredés egyszerű alapelveit megismerjük.

Az előadásból megtudhatjuk, hogyan bonthatjuk fel a fehér fényt színösszetevőire, és hogyan rakhatjuk újra össze a szivárvány színeit, hogy fehér fényt kapjunk. Megismerhetünk két eltérő színkeverési módszert. Az előadás második felében arra használjuk a színekről szerzett tudásunkat, hogy a fény előállítására szolgáló eszközöket is megismerjük.

12:15 – 14:00 tudományos körséta az aulában (opcionális)

Az egyetemi kutatóhelyeken és laborokban készült legújabb eredmények bemutatója.

A programon való részvétel meghívó alapján, előzetes regiszrrációval történik és ingyenes.

A gyerekegyetem.bme.hu honlapon két rejtvénnyel készültünk, amelyeket megoldva és kinyomtatva a regisztrációkor át lehet adni, a helyesen megoldók közül nyereményeket sorsolunk ki rögtön az előadások után.

Feladatok megtekintése:
http://gyerekegyetem.bme.hu/wp-content/uploads/2015/11/feladatok.pdf

Share